2016. március 22., kedd 17:55

Idén többen próbaérettségiztek sikeresen Bihar megyében

Értékelés:
(0 szavazat)

A Bihar megyei főtanfelügyelő beszámolójából kiderült, hogy idén megyei szinten jobb eredmények születtek a próbaérettségin mint tavaly, ugyanakkor négy diákot kizártak.

Az eredményeket az érdeklődők a Bihar Megyei Főtanfelügyelőség honlapján is megtekinthetik.

Az adatokból kiderül, hogy a 4085 tizenkettedik osztályos 63,6 százaléka vett részt a próbaérettségi minden vizsgáján és 47,11 százalékuk ért el hatos, vagy annál nagyobb átlagot. A tizenegyedikesek is sikeresebbek voltak mint tavaly, idén a megjelentek 57,22 százaléka kapott átmenő osztályzatot.

A főtanfelügyelő a kiértékelésen elmondta, hogy négy diákot, egy tizenkettedikest és három tizenegyedikest kizártak, ugyanis másolni próbáltak. Idén viszont az elmúlt évvel ellentétben tizes osztályzatot is sikerült elérnie 74 diáknak egyes tantárgyakból.

Az idei legmagasabb átlag 9,97 volt. Az eredményeket a diákokkal is megbeszélik, a tanárok pedig  kidolgoznak egy tervet az eredmények jobbítása érdekében.

 

(erdon.ro)

Megjelent: 1370 alkalommal

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Nagyvárad (Bihar)
4C
Változóan felhős
Szél: SSW 19 km/h
Ma: 3C min • 6C max
3C - 6C
szerda
6C - 10C
csütörtök
0C - 9C
péntek
1C - 7C
szombat
3C - 7C
vasárnap
Margitta (Bihar)
4C
Változóan felhős
Szél: SSW 19 km/h
Ma: 3C min • 6C max
3C - 6C
szerda
6C - 10C
csütörtök
0C - 9C
péntek
1C - 7C
szombat
3C - 7C
vasárnap
Székelyhíd (Bihar)
4C
Változóan felhős
Szél: SSW 19 km/h
Ma: 3C min • 6C max
3C - 6C
szerda
6C - 10C
csütörtök
0C - 9C
péntek
1C - 7C
szombat
3C - 7C
vasárnap